A börtönben (rövid)

Sötétség honolt a börtönben, izzadó kezem kitapogatta a cella zárját. Szívem zakatolt, ahogy a rabok horkolása és nyöszörgése elém vetítette a lehetséges jövőt. A tömegcellától csak magas rangom mentett meg. Hiába még a fattyaknak is kijár a tisztelet, ha az apa, maga a király. Pedig, ha a testvéreimen múlik, akkor most a kínzókamrában lennék. Kezemben megremegett a tolvajkulcs és visszanyeltem a keserű nyálam. Ki kell jutnom, hogy bosszút álljak!

A vékony fém idegőrlőn kaparta a zárat belülről, amíg végül nagy kattanással ki nem nyílt az ajtó. Összerezzentem, reméltem, hogy senki sem hallotta. Kikukucskálva nem találtam senkit a szűk folyosón. Az elágazásig lopakodtam, ahonnan alig szűrődött be a folyosó fénye. Tudtam, hogy alattam a kínzókamráknál is van egy bejárat a titkos alagutakhoz. Ilyenkor ott nincs senki, az őrök váltása pedig még odébb volt. A sarkon befordultam a lépcsőkhöz, de ekkor szembe találtam magam az éjszakai őrrel, Petrellel. Rá nem számítottam, vérem dobolt a dobhártyámon, lábam futásra készen megfeszült. Az őr szeme is tágra nyílt meglepetésében, ahogy a kardjához kapott. Lassan, felemeltem a kezem és bolondosan elmosolyodtam.

– Na, moszt mi lecc? Levágod a gyejekkoji bajátod, eh? – kérdeztem fejem oldalra billentve, ahogy egy izzadságcsepp megindult lefelé a hátamon. A bukást sugalló hang a fejemben megadásra szólított.Petrel hátrált egy lépést, szája tátva maradt.

– K-király bolondja, neked a celládban kellene lenned – hebegte.Még mit nem!Tettem egy lépést hátra, de ő jött utánam karddal a kezében.

– Állj, és n...! – kiáltotta Petrel. Megijedtem, hogy felveri felettünk az őrséget. Kapkodva mágiámmal előhívtam elméje mélyéről a legjobb emlékeinket.

Arca ellazult, keze lejjebb ereszkedett és szája felfelé görbült, de ekkor hangok szűrődtek le fentről. Közeledtek, megtörték a koncentrációm és Petrel megrázta a fejét. Zavartnak tűnt. Hirtelen előrelendültem, kitértem a kardja elől és ököllel behúztam neki. De ő elkapta a karom és a falhoz vágott. Fejem fájdalmasan csattant a kövön. Csillagokat láttam és félelem mart a szívembe. Csak úgy találomra rúgtam. A lábam valami puhába süppedt, Petrel kétrét görnyedt.

Remegő tagokkal iszkoltam le a lépcsőn a szabadság felé.